TABERNA INFINITO

Taberna Infinito Styled Shoot

Van egy hely a Szent-György hegyen, egy eldugott kis édenkert. Ahova valóban meg kell érkezni. Egy poros kis kocsiúton szőlőtőkék között visz fel az út. Talán nem is hiszed el, hogy arra kell menni. De aztán egyszercsak felérsz, hátrafordulsz, és ami eléd tárul, az maga a csoda. Az a csend, az a nyugalom, ami innen árad, az kevés helyhez fogható, pedig jó pár helyen jártam már a világban. Egy igazi kis zárt világ, egy kis mediterrán csücsök a Balaton-Felvidéken. 2021-től balaton-feldvidéki esküvői helyszínként debütál, kisebb családias rendezvényeket is vállalnak. Mi pedig az elsők lehettünk, akik ezen a csoda helyen esküvői kreatív képeket készíthettünk. Lettivel ( Blush Wedding Dekor) pár nap leforgása összeraktuk a mediterrán elemekkel tarkított koncepciót, ő pedig elképesztő gyorsasággal szervezte össze az egész fotózást, a résztvevőket, akiknek a mai napig nem győzünk elég hálásak lenni, hogy a szezon közepén ilyen gyorsan rendelkezésünkre álltak.

Ha egy bámulatos panorámával rendelkező helyszínt kerestek a Balatonon, vagy a Káli-medence környékén, és nem feltétlen magas-sarkú cipőben képzelitek el a Nagy Napot, akkor mindenképpen vessetek egy pillantást erre a csodás balatoni helyszínre.

 

Helyszín: Taberna Infinito

Dekor, virágdíszek, grafika: Blush Wedding Decor

Fotó: Teodora Simon Wedding Photography

Videó: Egyed Zsófia Love on the Weekend Wedding film

Ruha : Nora Sarman 

Haj: Füstös József

Smink:  Huszka Barbara

Modell: Szalai Réka

Ékszer Wessely Jewel

Cipő Heels-Baldowski, esküvői és alkalmi cipő

Bútorok: Chair Style

Torta : From Juci

Virág alapanyagok: La Gardenia Virágbolt

Evőeszközök, tányérok La Mesa Event Rental

Selyem szalagok  https://www.facebook.com/textil.szakacsniki